Élete:
Calgary-ban született, majd Victoria-ban, British Columbia-ban nőtt fel. Tanulmányait félbehagyta a gimnázium első éve után. Az iskolapad helyett diákmunkákat, részmunkaidős állásokat vállalt. Dolgozott a Wall-Mart-ban üdvözlőként, taxi és iskolabusz sofőrként, telemarketingesként, tetőfedőként, autómosóban, cukrászdai pincérként is.
Karrier:
2005-től kezdett aktívan színészkedni, még British Columbia-ban. Az első szerepe a Killer Bash című filmben volt, Bloody Mary gyilkosaként is láthattuk 2006-ban a Bloody Mary című filmben. 2007-ben már Los Angeles-ben vállalt el egy MTV-s sorozatszerepet a Kaya-ban. 2009-től láthatjuk a Glee című sorozatban, mely a Fox televíziócsatorna produkciója. Bár saját elmondása szerint nincs zenei múltja és táncolni sem tud, mégis bemutatta kiváló ritmusérzékét a szereplőválogatáson egy dobszólóval vizespalackokkal és műanyagkonténerekkel. Következő nagyszabású szereplése a Monte Carlo című vígjátékban lesz, melyet többek között Magyarországon is forgatnak. Munkatársai között lesznek még: Leighton Meester, Selena Gomez és Katie Cassidy. Magánéletét tekintve visszahúzódó, de hírbehozták már Taylor Swift-tel és Glee-beli partnernőjével, Lea Michele-lel is.